Manapság, a Mazsola nálunk a menő… A gyerekek sokszor idéznek belőle. Épp ebéd utáni sziesztájukat kellene tölteniük, mikor kihallom az ajtón keresztül, hogy Enikő torkaszakadtából kiabál Lajos úrnak: KUKORICAKEDVELŐK KUPÁJA! Többször egymás után is.

Elsőszülött nyugtatgatja kicsilányt, és kérdezgeti:

- Multonka, ugye csendben vagy? Ugye jól viselkedsz?

- KUKORICAKEDVELŐK KUPÁJA! Válaszolja ismét.

- Hát akkor nem lesz ajándék…

Kiskisasszony harapástetkókkal a karján, és a reggel készült legújabbal a fenekén elhallgat, és lecsitul. Már nem próbálja bevetni az ANYA KAKILNI NEJ taktikát sem. Egyre okosabb… Vagy csak betörtük a kis nyeretlen kétévest. Elaludt!!!

Most jól ki fogok találni Nekik valami „ajándékot”. Persze, nem kell nagy dolgokra gondolni. Ajándéknak megteszi egy matrica, egy gumicukor, vagy egyéb apróság.

Amíg pihennek, gondolkozok…

Igazából a felnőttek – azaz mi- rontják el a gyerekeket azzal, hogy ilyen-olyan nagy ajándékokkal halmozzuk el őket. A végén teljesen megszokják, és nem is tudnak örülni semminek, mert ugye természetes, hogy szó nélkül megkapnak ezt, azt.

Emlékszem egy mesefilmre gyerekkoromból, amikor egy kisfiú azt szerette volna, ha minden nap karácsony lenne. Minden reggel felkelt, és ment a fenyőfához kibontani az ajándékát. Szolt a zene, csillogott a fa, és ő már annyira megszokta, hogy nem volt benne öröme.

Hát igen. A kisbabák nem úgy születnek, hogy rögtön motoros quadot, vagy zenélő-karfás-háromkerekű-villogó-triciklit, vagy beszélő- szívdobogás frekvenciáján brummogó macit követeljenek. Mi felnőttek hisszük azt, hogy ez nekik kell! És az ilyen kütyüelőállítók és forgalmazók dörgölik a tenyerüket, hogy biztos találnak olyan palimadarat, aki beveszi, hogy ez elengedhetetlen a gyerkőc egészséges fejlődéséhez…

Haladni kell a korral! Persze, de így?

Azért nálunk is vannak játékok, meg mese dvd, meg hangos könyv de olyan, ami a pernahajdereknek való. A Thomas és barátai (mese dvdt csak hétvégén, vagy betegség alatt terápiaként nézhető) például nagyon népszerű. Matya kapott is egypár mozdonyt, kocsit, síneket. De az épületeket (makettszerű), csak bizonyos szettekben lehet kapni, és nincs is olyan sokféle, ráadásul arany árban. Csináld magad! Csináltunk is. Dobozokból, papírhengerből, papírmaséból szép kis állomást, irányítóházikót, malmot kreáltunk. Mikor megszáradt, kifestettem akril festékkel, és lelakkoztam. Lajos király örült is nekik, és a mai napig a kedvenc játékai közé tartoznak. Lehet, hogy kicsit tovább fogják bírni, mint a csilli-villi játékok.

Eszembe jutott még a farsang!

Azt hiszem két pókember is volt az ovicsoportban, a többiben meg még legalább 5. Akciós volt a jelmez a környező bevásárlóközpontban. Nem bántásképp, mert nem minden szülő tud (idő és kézügyesség hiányában) otthon jelmezt készíteni a gyermekének, de amikor megkérdeztem a kishavert:

Hát te minek öltöztél?

Pókembernek.

És ki az a pókember, mit csinál?

Nem tudom… (halvány dunsztja sem volt…)

A jelmezgyártók hibája talán? Ilyen méretben király, kalóz, lovag, tündér, királykisasszony, egyéb állatos jelmezeket kellene gyártani, és nem képregény figurásat. Csak persze az nem biznisz. És a 3/4 éves is legyen divatos, legyen beoltva a sok hülyeséggel, hogy utána követelje a szülőtől, hogy vegyen neki pókemberes zoknit, biciklidudát, uzsonnás dobozt, kulcstartót, sárkányrepülőt és egyebet.

Szülőn múlik az, hogy elkezdi-e, vagy figyelmen kívül hagyja. Most még nem annyira nehéz, de gondolom, ha iskolába mennek ott már lesz versengés a gyerekek között. Addig is megpróbáljuk felkötni a szoknyát/nadrágot…

Na megyek, mert felébredtek. És hát az ajándék ugyebár jár!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.