Összegyűjtöttem az összes kinőtt gyerekruhát, és mindegyik címkéjébe beleírtam a gyerekek nevét. Utána szétválogattam, és bezacskóztam. 4 rokongyermeknek adagoltam ki a ruhákat. Szépek, jók, és használhatók… Amikor Lajosúr született, sehonnan nem kaptam, de mikor Multi! Beindult a gépezet… Szóval én is csak követem a „trendet”. Fekete alkoholos filctollal bevésem a nevüket a pici nadrágok, bodyk, rugdalózók, esőkabátok címkéjébe – hogy visszakerüljön akkor, ha a rokonbabáknak már nem lesz szükségük rá.
Tehát a fekete filc… Lemoshatatlan, lekoptathatatlan, csoda praktikus szerszám. Fel is teszem a könyvespolcra, hogy el ne érjék a pernahajderek.
Amikor Lajos király elunja magát a gyerekszobában, és Multi még alszik, hogy fel ne ébressze, kitessékelem, és a nagyágyra fektetem, hogy pihizzen még. Mazsolát hallgatja… Elvan… Én, konyhában. Palacsintát keverek, mert szeretik. Mert szeretem. Uzsonnára. Multi felébred, átviszem őt is, hallgassa a Mazsolát. Elvannak, csend van. Palacsinta serceg a vas-palacsintasütőben. Egyik a másik után.
Túl nagy a csend! Lajoska megjelenik félmeztelenül a konyhában. Mellkasán egy fekete „csík”! Hírtelen nem kapcsoltam, de azért gyanús volt a helyzet.
Palacsintasütő le! Irány a nagyszoba!
Hát ti mit műveltetek???
Elmondom, a kiskisasszony orcája tökéletesen ki volt pingálva. Úgy nézett ki, mint egy kis zebra! Azaz nem teljesen. A bárányhimlő félig leszáradt sebei még ott tündököltek az arcán. Inkább, mint Vajákos Biri nénje – alig bírtam visszatartani a röhögőgörcsömet!
Ilyenkor nem árt, ha tartja magát az ember lyánya, nehogy vérszemet kapjon a jövő generációja!
Nem elég, hogy kétéves lányom hirtelen öregedett 80 évet, de a hát még egyéb helyeken is nyomot hagyott az alkeszfilc! Gyerek háta! Piros fotel támlája, és háta! Könyvespolc! Könyvek! Parketta!
Vajon ilyen esetben fizet a biztosító? Elemi kár! Vis major…
Ki kellett mennem a szobából, hogy jót röhögjek… Biztos láttak, hallottak…
Na azért utána megbeszéltük, hogy ilyet nem szabad. Legközelebb szóljatok! Satöbbi satöbbi…
Édesapjuk, azaz férjem eléggé ki volt bukva a „bűntetten”.
Tárgyakról eltávolítottam – nem kis munkával és verejtékkel. Multonról lekopott. Nem akartam körömlakklemosóval, alkohollal kínozni a kisasszonyt!
Tanulság? Rakd még feljebb a polcon a veszélyes cuccokat, mint gondolnád (hogy itt már nem érik el a kölkök).
Ennyi. Most is mosolygok, ha rájuk gondolok…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.