Bodzadzsem! Remek ötlet, de nem saját… Ipari mennyiségű lekvár és dzsem fogy nálunk. Főleg a gyerekek „pusztítják”. Univerzális, mindenhez, mindenkor, minden alkalommal!

Lássuk, csak honnan szerezhetnénk be?

Nyaralás alatt többször is fuccsba ment a terv, hogy szedjek. Egyszer elindultunk, de csak egy maroknyi szedret sikerült szüretelni, az is mire hazaértünk szörppé vált a nejlon zacskóban… Ellenben szőlő, és bor – hála a jóindulatú és nagylelkű embertársainknak- került a szütyőnkbe. Ez volt az első próbálkozás…

Másodjára – jó Patópál uram módjára nem jutott idő rá. Hazamenetel előtt egy másodperc idő nem maradta szedésre, mert mondanom sem kell, elaludtunk, és az uccsó pillanatra hagytam a becsomagolást. Szóval a bodzaprojekt storno… Sebaj, majd otthon szedünk!

Tehát ez volt a második próbálkozás…

Harmadjára már komolyan vettem a kihívást, bepakoltam a hátizsákba több nejlon zacskót, kisbicskát, ollót, gyerekeknek kulacsot tele vízzel, cukorkát. Bekentem őket 40es napvédő krémmel, sapkát nyomtam a fejükbe, aztán irány a budaörsi kőhegy gyalog. Minden bogárnál, kutyánál, oszlopnál, virágnál megálltunk, míg az első csoffatag bodzabokorhoz értünk… Nem kellett a kés, sem az olló, le lehet azt törni ügyesen (a természet elrendezte). Szedtünk egy párat, és magunk mögött hagytuk, annak reményében hátha szembe jön egy teli zacskónyi termés, aki könyörög majd, hogy vigyük magunkkal! Hát nem így történt!

Haladtunk egyre feljebb és feljebb, de elszállt minden reményem, hogy megtaláljuk az IGAZIT. Ekkor váltottam át túra üzemmódba.

Lajost és Enikőt feltuszkoltam a hegy tetejére, mert innen már könnyebben haza tudtunk ereszkedni. Menet közben nagy csokor toklászt szedtek a gyermekek, és Lajoska elmondása szerint ebből fogunk meggazdagodni. Ráhagytam. (lehet, hogy később majd toklászból fogja előállítani a rák ellenszerét… Nem lehet az álmait összetörni!) addig, míg el nem csúsztunk a hegyre felfele menet… Akkor elhajítottam a fenébe az egész csokrot. Mert hát hogyan találja fel, ha lezuhan?! A hegytetőn leültünk, és csodás látvány tárult elénk. Templom, repülőtér, főút, bevásárlóközpontok (?), autópálya (?), kamaraerdő, tükörhegy stb… Ámde bodza nuku. Víz, cukorka elfogyott, jó ötlet volt cipelni…

Járatlan utakon ereszkedtünk le a pernahajderekkel, és nagy, és sok dicsérettel illettem őket a hősies, és bátor hozzáállásukért. Menet közben találtunk egy pár fügebokrot, és szedtünk is érett fügét. Túl nagy mennyiséget, lekvárnyi adagot nem találtunk. De dagadt újra a toklászcsokor…

Ez volt a harmadik próbálkozás, de még mindig nem adtam fel!!!

Folyt köv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.