Állást keresek. Nem szívesen váltok. Nem szenvedek itthon a gyerekekkel. Nem vágyom arra, hogy „megvalósítsam” önmagam. Én már ki vagyok találva! De tényleg.
Volt olyan is az életemben, amikor mindennél fontosabb volt a munkám, és minden elé helyeztem. Nem bánom. Ki kellett próbálni ahhoz, hogy most értékelni tudjam a gyerekekkel töltött időt.
Nem ástam én el magam, nem adtam fel az álmaimat, csak szerettem volna még együtt lenni a kis másodszülöttel. Figyelni az okosodását, ügyesedését. Ez a terv nem fog megvalósulni!!! Vagy mégis? Világossá vált, hogy vissza kell magam „varázsolni” a munkaerőpiacra.
Hogy is néz ki ez manapság? Tárt karokkal várnak rám? Nem mondhatnám…
Az elején nagy „lelkesedéssel” kezdtem a munkakeresésbe az internet segítségével. Eredmény? 3 hónap / 78 megpályázott állás / 10 visszautasítás / 2 állásinterjú / 0 állás
Nyavalygok egy sort, elkeserítőnek tartom, hogy hátrányban vagyok, mert:
Harmincas éveim közepén tartok, és nincs diplomám, csak képesítéseim és sok-sok munkatapasztalatom de, hiába ha nem is kapok alkalmat, hogy bizonyítsak.
Gyermekeim vannak, ráadásul kicsik, akik – mint sejthető meg szoktak betegedni, ha közösségbe kerülnek. Ilyenkor nem lehet elküldeni az óvodába, mert anyának dolgoznia kell!
Ha nem lennének gyermekeim, akkor persze az lenne a kizáró ok. Mert biztosan tervezem!
Sok helyen csak határozott idejű munkaszerződést kötnek a munkavállalóval kivédve és egyben bebiztosítva magukat, hogy még véletlen se „szülje magát be” a fészkükbe az aljas némber.
És még sorolhatnám! Emlékszem jó tíz évvel ezelőtt mondta nekem valaki, hogy az ne szüljön, aki nem tudja eltartani a gyerekét..
Sajnálom azokat, akik így gondolkodnak…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.